Biztos mindenki volt már úgy, hogy meghallott a rádióban egy dallamot, és eszébe jutott Valaki... biztos olyan is volt, hogy utána percekig nem tudott másra gondolni... megállt, és azon tűnődött, milyen jó lenne most Vele lenni... vagy azon, hogy ilyenkor milyen lassan telnek a percek... az órák... egy Nélküle töltött nap sokszor úgy halad, mintha soha nem érne véget... aztán amikor újra jön az a bűvös szó, hogy együtt, minden felgyorsul... és olyankor arra gondolunk, bárcsak meg lehetne állítani az időt... bárcsak mindig simogathatnánk az arcát, amitől édes mosolyt csalunk rá... bárcsak mindig Mellette feküdhetnénk az ágyban, és elalvás előtt nézhetnénk, ahogy lehunyja szemét... reggel pedig puszit adni a homlokára, hogy szépen induljon a napja... lesni azt, hogy mivel lehet a kedvében járni, vagy mit tudsz segíteni, hogy Neki könnyebb legyen minden... megérinteni... átölelni... mélyen a szemébe nézni... akár percekig, szavak nélkül, amiből tudja, mennyire szereted... aztán mikor ezek a gondolatok leperegnek bennünk, hirtelen visszatérünk a valóságba... még keresnénk Őt a közelünkben, de rá kell jönnünk, hogy azok a gondolatok, amiket szinte átéltünk újra, csak ábrándok voltak... visszazökkenünk... de csak átmenetileg... mert újra eszünkbe jut egy kedves hang... egy kedves szó... egy vidám mozdulat... egy őszinte mosoly... egy érzéki csók... egy apró érintés... vagy a rádióban újra meghalljuk azt a bizonyos dallamot... és minden kezdődik elölről... mint egy mókuskerék... egészen addig a pillanatig, míg egy esetleges együtt töltött hosszabb idő után azt nem érezzük, hogy tényleg Ő az... amikor biztosan tudjuk, hogy már csak Őt akarjuk szeretni... örökre... szeretünk Benne mindent... mert félszavakból vagy egy pillantásból megértjük egymás gondolatát... mert tudjuk azt, hogy hányféle mosolya van a másiknak, és melyik mit jelent... mert vannak közös titkaink... mert sok olyan közös élményünk van, amit már senki nem vehet el tőlünk... és mert tudjuk, mennyi minden szép és jó vár még ránk... mert vannak közös céljaink, terveink... rossz érzés hiányolni a másikat, de innentől majd az éltet bennünket, hogy soha semmi nem állhat közénk... az a szó pedig, hogy "együtt", teljes értelmet nyerjen... hogy nap, mint nap érezhessük a másik közelségét...
Set fire to the rain...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.