A szürke és dolgos hétköznapok során mindig azt várja az ember, hogy végre péntek legyen... Szerintem velem még soha nem fordult elő, hogy valami egész mást érezzek... Ma, életemben először így volt... Az ébresztő után kisétáltam a fürdőszobába, megnyitottam a csapot, hosszasan mostam a hideg vízzel az arcom, hogy magamhoz térjek, majd belenéztem a tükörbe... Egy szomorú arc nézett vissza rám...
Az otthon küszöbét átlépve kirázott a hideg... de nem feltétlen a téli minuszok miatt... A suli felé sétálva összevissza kavarogtak bennem a gondolatok... Hol lesz média? Mikor? Mit kell ma elintéznem? ...és persze sok minden más...
8.b... Második óra... Miután bementünk az ének terembe, mexikói boxoló pajtásom Marquez odalépett hozzám, és az osztály nevében megköszönte a munkám, majd átnyújtott egy dísztasakot... Benne egy üveg konyak... Picit zavarban voltam, és nehezen találtam a szavakat, merthogy ez volt az utolsó közös óránk... Villám módra elmondtam, hogy a fénymásolt lapon, amin nyúlfarok hosszúságúra összefoglaltam a tanév anyagát, mi olvasható... Még beszélgettünk picit, aztán jött a csengetés... Elbúcsúztunk... Nilykeh kérdezte, mi lesz az osztálykirándulással? Már nem megyek velük? Nem tudom... Szeretnék... Zsófi és Gréti még egy pillanatra megállt... Zsófi mégegyszer megköszönte, hogy "velük voltam"... Azért ahogy sétáltunk a laposból a főépületbe, az udvaron még bemondtam egy hélót.......
Becsengetés a harmadik órára... Márton Jutka szólt, hogy az óra utolsó 5 percére menjek be a 8.c-hez a 12-es terembe, épp összevon számtech-et és angolt... majd az ajtóban visszanézett... "A közelben kell lenned, mert meghallgatjuk az iskolarádiót"... Bottyán FM :)... már ilyen is van... Ma volt a próbaadás... Picit furcsának tűnt, mert a műsor szünetben kellene, hogy szóljon... Beültem... Már jól ismerem a hangosbemondót, hallottam, ahogy bekapcsolják... és aztán jött egy hang, ami egy pillanatra elcsuklott... Fati volt az... A diákság nevében...
"Szomorú hírt kell közölnünk, amelyet már sokan tudnak közülünk. Egy jó tanárunk és egyben jóbarátunktól kell megválnunk. Köszönünk neki minden jó órát, programot, az osztálykirándulásokat és a jó kis sulidiszkókat. Nagyon sok jót és sikert kívánunk a közeljövőben!"
Nekem szólt... és ez a dal is... picit könnyes lett a szemem...
Még ment a dal, de lehívtak a "stúdióhoz"... Ahogy utólag megtudtam, nagyon készültek erre a napra... én nem... én féltem tőle... Egy ajándékot kaptam... Ádám és Patrik mondta, hogy szerették volna bekereteztetni és beüvegeztetni, de nem volt már idő rá... Nekem ez így jó... majd úgyis kikerül a falamra... Egy oklevél... A diákság "Mestertanára" lettem...
Nagyon szét voltam esve... Puszi, kézfogás, puszi, kézfogás... Szerintem olyannak is adtam, aki az ajándék elkészítésében nem volt benne... de ez nem baj, mert legalább így tudják, hogy kölcsönös szeretet volt... Mire feleszméltem, már nem csak az iskolarádió szerkesztői álltak körbe... a diákság... Szinte az összes nyolcadik osztályos ott volt, a, b, c vegyesen, felsősök, de jöttek egész picik is... A folyosón szinte közlekedni sem lehetett...
6. óra... 8.c... Síri csend várt... és egy torta az asztalon, pudingos... aztán Mayer Viki és Tündér Vivi odalépett a tanári asztalhoz... Megköszönték az osztály nevében az együtt töltött éveket... Egy szál fehér rózsát kaptam, ami nagyon talált, mert a kedvencem... és egy könyvet, a Da Vinci-kód szerzőjétől... Dan Brown: Az elveszett jelkép... Szóltam pár szót az osztályhoz... akadozott a lemez picit... Jutka a szemeit törölgette, az enyém is picit könnyes lett... Mások előtt mindig tartom magam... Nagyon nehéz volt... A sors furcsa fintora... Péntek, 6. azaz utolsó óra... nekem pedig az utolsó a Vak Bottyánban... Egy kopogás az ajtón... Olyan káosz volt bennem, hogy észre sem vettem, hiányzik két lány... Szabó Vivi és Molt Enikő... Hazamentek... Még egy tortáért... csokis... Az egészben, ami a legjobb érzés, hogy életük első tortája volt, amit sajátkezűleg csináltak... A másikat Nadin, Saci és Varga Encsi készítette... Mindegyik finom volt, de már maga a gesztus jól esett... A fényképező nálam volt... nem vakuztam, így nem lett éles a kép...
Aztán elbúcsúztunk...
A 8.a osztállyal csütörtökön volt az utolsó média óra... Jutalomfilmezés volt... Ne szórakozz Zohan-nal... néha összemosolyogtunk a poénok miatt... Az óra olyan gyorsan röppent el, mintha 5 perc lett volna... Sajnos nem volt mindenki ott... de amennyire lehetett, elköszöntem...
Péntek délután... A tornateremben már vártak a picik... Sportiskola... Egy harmadikos kisfiú, Patrik az öltöző ajtajától szaladt elém... Rajzolt nekem... mert hallotta, hogy elmegyek...
A sportiskola után felmentem a tanáriba... Felvettem a kabátom és a táskám, ahogy szoktam... körülnéztem a tanáriban... még vagyok... leszek... jön a farsang, fényképezés, tanárbúcsúztató, ballagás, bankett... és biztos találkozunk még... de tudom... soha semmi nem lesz ugyanúgy már.........
Szomorú nap volt... de egyben hihetlenül jó... délután és most este is olvasgattam a Facebook üzenőfalán a diákság reakcióit... Nem tudom kaptam-e valaha ennyi szeretetet, mint ma... de két dolog biztos... Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni, és szebb búcsút nem is kívánhattam volna.........
Anyukámnak elmeséltem... ő is megkönnyezte... "Nagyon szerethettek a gyerekek. Nagyon aranyos volt tőlük ez az egész!"
Egyetlen szó, ami bár kevésnek tűnhet... de én könnyes szemmel tudom, hogy minden benne van... Köszönöm... Mindenkinek...
Zárásul egy dal... Nem a videóklip a lényeg az egészben... a refrén... "Valami véget ért... Valami fáj..."
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csusza` · http://csusza.blog.hu 2010.02.06. 02:03:31
Tötyi 2010.02.06. 11:21:52
Bogdán Gréti 2010.02.06. 13:10:37
Tötyi 2010.02.06. 13:24:17
Lajka 2010.02.06. 22:10:46