Az egyik legnehezebb bejegyzésem azt hiszem…
A mérkőzés előtt a Viasat3-on egy pillanatra látható a pálya. A melegítő veszprémi játékosok… Mindegyiken egy póló… Rajta hátul a 8-as szám… Elöl Marian fényképe… A magasban egy fekete zászló, és egy mez… A száma szintén 8-as… Senki nem húzza már fel többet…
A pálya képei után egy összeállítás, alatta a Halotti beszéd… Marianra emlékeznek… Könnyek gyűlnek a szememben… Ahogy a riporterében is, amikor szintén idéz, egy dalszövegből… Jókor kapcsolnak el a kötelező reklámokra… Ő is sírna …
A mérkőzés kezdetét veszi. Ez most más, mint a többi… Méltón akarnak búcsúzni csapattársuktól a veszprémi játékosok, és ezért mindenki hihetetlen akarattal küzd… Vujin hetesével megvan a vezetés. A veszprémi gólok után szinte mindenki felnéz, és az ég felé mutat… Eklemovics elképesztő nagyot játszik ezen a délutánon, a csapat motorja. Perics is mindig a legjobbkor rázza meg magát, és fontos védéseivel ment. Már 13:8-ra is megy a Veszprém, amikor hullámvölgy jön… A félidő végére 1 gólra olvad az előny, a második játékrészben már vezetnek is a spanyolok… Aztán jön Perez, és megállíthatatlan… Beköszön Iváncsik Gergő, gólt szerez a most visszaigazolt Vilovszki… Még kell egy kis tartás…még kellene egy gól… Markovics… A hálóba talál… Még jönnek a spanyolok… de Perics ezúttal is véd… Most már biztos, hogy megvan a győzelem! Az idő lejár…
Eklemovics az első…nagyon elfáradt…zokogva esik össze… Vujin sem bírja könnyek nélkül…ahogy Ilyés sem… Mindenkiben elszakad valami… Egy hét fájdalom a fiúk szemében, egy hét bánat az edző arcán, Mocsai Lajoson… A szurkolók sírva tapsolnak… A csapat nyert… Marianért… és persze valahol azért Sesumért és Pesicsért is… Mindenki Mariant élteti… Megszólal Demjén Ferenc dala…majd trombitaszóval búcsúzik Veszprém egy csodálatos sportembertől… A kivetítőn ő látható… A közvetítés aztán végetér…
A tévé előtt ülve, sokszor meccs közben is könnyeimmel küszködve szurkoltam az MKB Veszprémnek. Minden tiszteletem a csapaté, akik egy nagy veszteség után képesek voltak pályára lépni…képesek voltak küzdeni…képesek voltak a fájdalomból a győzelembe menekülni… Minden tiszteletem azoké a vezetőké, segítőké, az edzői stábé, akik a nehéz pillanatokban a csapat mellett álltak… Minden tiszteletem a csodálatos veszprémi közönségé, akik kezdettől fogva szeretetükkel támogatták a fiúkat…
Sírtam én is… Őszintén… Nem szégyellem…és annyira nem érdekel, ki mit gondol… Most végre kijött belőlem is, amit éreztem…ami az eset óta nyomta a lelkem… Nyert a csapat…de ezek most nem örömkönnyek voltak…
Remélem mindenki előtt példaértékű lesz, ami ma a Veszprém Arénában történt. Az együttérzés, az összefogás, és az akarat győzelme.
Mielőbbi gyógyulást kívánok Sesumnak és Pesicsnek!
Gratulálok a csapatnak, az edzői stábnak, a vezetőknek, a szurkolóknak, az egész veszprémi kézilabdás családnak!
Szép volt Fiúk!
Zárásul képek, más weboldalakról... Egy csupaszív csapat és csupaszív szurkolói...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.